Ai no Kusabi - Második kötet: Végzet ~ 2. fejezet

előző fejezet <<

>> következő fejezet

Második fejezet

Mint kormos sötétségben nyíló díszvirág, az arrajárók eme valószínűtlen párosa mindenkinek a szemébe ötlött.

Nemcsak a tartózkodó s gyönyörű, környezetét a méltóság és a kifinomultság szokatlan légkörével elárasztó Blondie, hanem a mellette ténfergő figura is: egy fesztelenül fölényeskedő nyomornegyedbeli korcs, ki az arcátlanság maszkját viselte s kinek pocsék hangulat járt a nyomában.

Az őket figyelőket még a kettejük testfelépítése közti eltéréseknél is jobban, társadalmi rangjuk tagadhatatlan különbözősége töltötte el néma döbbenettel. Csak egy nagyot nyelni és mellé ámulni-bámulni tudtak.

Ez nem lehet más, csak valami vicc, ugye?

Mégha valamely nő is lett volna Riki helyében – legyen bármily vonzó vagy tehetséges –, sem lett volna képes eloszlatni a zavarba ejtő érzéseket, mely a párosra pillantókat elfogta. Egy Blondie-nak csak egy másik Blondie társaságában lett volna szabad mutatkoznia.

Ez nem beletörődő cinizmus vagy valamifajta titkos és homályos „közmegegyezés” eredménye volt. Ez annak a félelemmel vegyes tiszteletnek s irigységnek volt egy megnyilvánulása, melyet a tanagurai Blondie-k iránt tápláltak, kik a tökéletes szépség, a tökéletes tudás és a tökéletes hatalom jogarával a markukban uralkodtak.

Ebből fakadt a Rikit Iasontól egyértelműen elválasztó, tátongó szakadék. Inkább az a fodrozódás, mely a kettős elhaladtán a háttérzajban állt be volt az, ami hatással volt az őket nézők érzékeire, semmint valami ragyogó délibáb torzításai.

Aranyfényben csillámló könyörtelen jéghegy. Izzó, koromfekete zuhatag. Két halmazállapot, melyek rendes körülmények közt mégcsak soha össze sem békülnének, nemhogy megütnék a rokonszenv visszhangjának leghalványabb akkordját.

A Gyönyörnegyeden keresztül-kasul kóborló élvhajhászok hordájának közepette egyedül ők ketten úsztak látszólag az árral szemben.

Lefordultak egy mellékutcába, távol a központi főútvonal nyüzsgésétől. Már mindössze eme irányváltoztatásnak hála, a sötétség elmélyült és a szenvedélytől terhes légáramok megáporodtak. A gyalogos közlekedés mértéke  a felére zuhant vissza.

Mégjobban behatoltak a szűk kisutcákba. Az épületek útvesztőjén keresztülkígyózó sötét szurdokok egyre mélyebbeké váltak. Riki magabiztos léptekkel navigált át az ismerős sikátorokon.

Egyetlen egyszer sem pillantott vissza a válla fölött, hogy ellenőrizze Iason még mindig mögötte van-e. Na nem mintha azért, mert biztos volt abban, hogy a Blondie még mindig ott van; hanem mert – márha őszintén be merte volna vallani magának – a szótlan Iason valós szándékainak megértése próbára tette hétköznapi képességeit, s Riki – tőle szokatlanmód – továbbra sem volt biztos abban, hogy mi is legyen a következő lépés.

Most mihez kezdjek? – volt a velejébe csimpaszkodó egyetlen gondolat.

Távolról sem nehézkesen vagy feszengve, az extravagáns Blondie közelről követte vezetőjét. Ez messze nem jelentette azt, hogy céltalanul lett volna Riki nyomában miközben az a midasi éjszakát rótta, ám ezen a ponton – bármily okból kifolyólag is – az alkalmat sem tűnt keresni, hogy leléphessen.

Rikinek fogalma sem volt arról, hogy mi az igazság, vagy hogy mit fog tenni ezután. A fogát csikorgatta ahogy a gondolat átvillant az agyán.

-  A francba – mondta, hallhatóan csettintve a nyelvével.

Ezen a ponton immár csak nehezen tudta kordában tartani az érzéseit, de azért mégis megfeszítette forrongó szürkeállományának minden idegsejtjét.

-  Ja – gondolta. – Az az egyetlen hely, ami szóbajöhet.

Miután tudatát ilymódon a feladatra összpontosította, lépteiből is eltűnt minden tétovaság. A szűk sikátorból kilépve, egy mellékutca és a Minos Bár felé vette az irányt. A fluoreszkáló betűk ragyogása elöntötte a mély sötétséget.

Riki megtorpant a neon cégér alatt és egy piszkos, sárgásszürke ajtóra szegezte a tekintetét. Mögötte Iason néma maradt, miközben az őt körbelengő aura majdnem bosszantó mértékben tornyosult a fiú fölé, mintha csak azt kérdezné „Na? Akkor most pontosan mit is szándékozol tenni?”.

Megérezvén, hogy a további hezitációból semmi haszna nem származna, Riki belökte az ajtót. A bárban elég sötét volt ahhoz, hogy addig ne merjen újabb lépést tenni, míg szeme hozzá nem szokik. A feketeségben, pont saját magával szemben, ki tudott venni három kicsiny fényforrást: balra egy sárga színűt, jobbra egy pirosat és középfelé egy kéket.

A középső fénypont kék volt. A jobb- és a baloldali piros és sárga.

Mielőtt Iason megszólalhatott volna, Riki megragadta a karját. Tapogatózó léptekkel egyenesen a kék fényecske felé indult. A fényforráshoz közeledvén, a szemét erőltetve kiderült, hogy a foszforeszkáló kékség egy ajtókilincs volt.

Riki rátette a kezét s mikor lenyomta, halvány ám határozott ellenállást érzett mielőtt a zárnyelv kattant volna.

Tehát az általa hallott szóbeszéd igaz volt.

Mikor először hallott róla, a kósza híresztelés csak az a fajta szamárság volt, ami gyakran felmerült élénk beszélgetések során. Riki csak a vállát vonogatta és bólintott, máskülönben nem mutatott érdeklődést, sem nem kíváncsiskodott a témával kapcsolatban. De, szent szar, igaz lenne? Rikinek soha eszébe nem jutott, hogy utánajárjon, vajon a sztori több volt-e holmi városi legendánál.

Elengedte a kilincset, s az ajtó mintha csak be akarná invitálni őket, egy halk nyögés kíséretében megnyílt befelé.

Azon túl további sötétség terült el. Mindketten hasonlóan tétovázva léptek be rajta, mire az ajtó automatikusan bezárult mögöttük. Ugyanebben a pillanatban halvány ragyogás kezdett áradni a padlóból, mely vad jelzőfény módjára villogott, hogy haladásra késztesse őket. Miután ilyeténmód megtettek néhány lépést, újabb ajtó állta útjukat.

-  Mi? Egy másik? – dörmögte magában Riki.

A sablon már most kezdett unalmassá válni. De egyáltalán ajtó volt? Nem volt rajta se kilincs, se fogantyú. Első pillantásra nem tűnt többnek holmi rideg falnál.

  -  Most mi a fenét kéne tennünk? – állt ott Riki egy pillanatra megakadva.

Mintha csak néma kérdésére adna választ, a fal hirtelen hátrahúzódott és félresiklott. Egyetlen nyikkanás vagy csikorgás nélkül, s bármilyen más általa eddig látott ajtótól eltérően, a fal amiről azt hitte, hogy ott van, egy másodperccel később már nem volt sehol.

Riki nem talált szavakat. Nem, a nyersvörös áradat, mely a látóterét elhomályosította friss vér képét idézte az eszébe. Szégyenszemre torka szorosan összeszorult ahogy egész testében szoborrá merevedett. Miután szemei fokozatosan hozzászoktak a látványhoz, észrevette, hogy nem vérfolyamot lát, hanem egy vastag, égővörös szőnyeget, mire nyelt egy nagyot.

-  A picsába. Ez aztán ijesztő volt!

S mintha csak pillanatnyi zavarát akarná lerázni magáról, nagy elhatározással látványosan belépett, s éles tekintettel – mely inkább sanda pillantáshoz állt közelebb – vizsgálgatta a helyiség berendezését. Eltekintve a furcsán régimódi csillártól a fejük felett, a szoba üres volt, s oly szórványosan álltak benne a bútorok, hogy mérhetetlenül kopárnak és kényelmetlennek tűnt.

Ekkor a csillár ügyetlenül forogni kezdett. Lassan, bárminemű fülsértő zaj nélkül, csak lágy, harmonikus hangok kísérték mozgását. Ahogy mind a tizenkét karjának végéről lelógó ragyogó kristályfüggőket himbálva forgott, a kristályokon keresztülhatoló fény a prízma színeinek finom sávjaira hullott szét.

Épp mikor már a csodálatos, túlvilági színjáték teljesen magával ragadta volna, a zene elhallgatott és a csillár is megállt, legközelebbi karja pedig a fal felé nyúlt. Lézerfény kék sugara lőtt ki belőle és egy bizonyos pontra irányult, ahol a fal felfeslett mintha csak lehámozták volna.

Hova a fenébe tűnt?

Belül egy előszoba foglalt helyet, mely elég széles volt ahhoz, hogy két ember egymás mellett elférhessen benne. Mindkét oldalon ajtónyílások egyforma sora szegélyezte. Néhányuk a jelek szerint használatban volt – ismerős, régi kivitelű lámpás jelölte őket. Riki benyomott egy pislákoló vörös lámpával ellátott ajtót, szemében olyan tekintettel, ami arra ösztönözte Iasont, hogy csatlakozzon hozzá.

A kétes ajánlatra, miszerint látatlanban kísérje el Rikit erre az ismeretlen helyre, Iasonnak mégcsak a szemöldöke sem rándult. A férfi bárminemű megnyilvánulásának dühítő hiánya láttán Riki mérgesen vonta össze a szemöldökét. Hallott már arról, hogy a tanagurai elitek mesterségesen tervezett felépítése mind testben, mind szellemi képességeiben tökéletes volt. De a Blondie rideg, tökéletesen érzelemmentes arckifejezését vizsgálgatva a gyanú akaratlanul is feltámadt benne:

-  Ennek a csávónak még az agysejtjei is gépből vannak?

Az épület arculatán a cégér Minost bárként hirdette, de igazából bordély volt. Mivel az üzlet a labirintusszerű sikátorok mélyén húzódott, valószínűtlen volt, hogy a látogatók csakúgy az utcáról essenek be ide. Mintahogy az is, hogy bármilyen, turistáknak szóló útikönyvben feltűntessék.

Jól bejáratott intézmény volt, ám csak a kiválasztottak tudtak róla.

A három belépőkapu ott a sötétben, a főbejárat után a „Vörös Zóná”-t (ha az illető női társaságot kívánt magának vásárolni), a „Sárga Zóná”-t (ha az ember férfitársaságra vágyott) és a „Kék Zóná”-t (amennyiben a vendég hozott magával valakit) jelölték.

A fizetés kizárólag készpénzben zajlott, kártyaelfogadás nem volt.

Az automata ajtó bezárult, ezzel egy mérőóra alapú számlázást indítva el. Ez a fizetési rendszer volt Riki egyetlen igazi oka arra, hogy ezt a helyet válassza. Ameddig az ügyfél fizetett, nem számított a származása. Riki úgy hallotta, hogy Midasban ez volt az egyetlen olyan intézmény, mely megnyitotta kapuit egy magafajta korcs számára.

A söpredék körében, ahol a férfiak közti szerelem volt a norma, nem nagy valószínűséggel hullt az ember ölébe a lehetőség, hogy egy, istenigazából az ellenkező nemhez tartozó egyénnel csinálják.

Ceresben a szülésre képes nőknek voltak leginkább szűkéjében. Mindazonáltal, bár a nyomornegyed sosem látta a nők arányát a tíz százalékot meghaladni, még a nemváltó operáción átesett férfiakat sem értékelték vajmi sokra. A söpredék korcsainak szemében aki egyszer férfi volt, az örökké az marad.

Az eltiportak sosem mertek volna kibabrálni a beléjük taposókkal – miközben azokat, akikben nem volt meg mindaz ami a versengéshez kell, vesztesként és bolondként becsmérelték.

A nyomornegyed világa az „az marad meg, aki a legalkalmazkodóképesebb” mondásának ősrégi jelentését testesítette meg. Az ember azt tette, ami az túléléshez kellett. Személyes bája, népszerűsége vagy az önreklámozáshoz való tehetsége mind nem számított – akárcsak bármily elbizakodott és hiábavaló hajlandóság, hogy tisztességesen cselekedjen.

A díj, melyre mindegyikük pályázott az volt, hogy az illető a többiek fölött állhasson és férfimód fitogtathassa hatalmát. Akármilyen testi fogyatékossága vagy nemi hajlama – vagy inkább talán az ágyban bármily „nehézsége” – is legyen, mindezt félretették ha bebizonyította, hogy képes az élre állni.

Az éles agy több mint jól kiegyensúlyozta a hiányosságokat, s az illető nemi élete mindenki saját magánügye volt. Természetesen azok, akikből hiányzott az erő vagy a kurázsi, a mások csicskája volt. Nem számított, hogy mennyire siránkoztak az őket sújtó kegyetlen bánásmód miatt, senki nem érzett rokonszenvet a hátrányos helyzetben lévő vesztes fél iránt.

Konkrétan megfogalmazva, a szexuális célú támadások és a csoportos nemi erőszak a mindennapi élet szerves részei voltak – s nyomukban, a szünet nélküli, igencsak borzalmas túlkapások egyáltalán nem szokatlan végtermékeként kasztráció és végtagcsonkítás járt.

Mindenki saját magára vigyáz. Ez volt a nyomornegyed vastörvénye.

Férfiassága legékesebb szimbolumának elvesztése, az hogy elragaják tőle mi hím gyanánt születési joga volt, az embert puszta páriává tette – kitaszítottá ebben az elferdült, csupaférfi világban. Ennek következtében senki sem gondolt arra, hogy azzal a hiú reménnyel keféltesse össze-vissza magát, miszerint megfelelne „nőnek”.

De Minosban egyedül a pénz számított. Az illető időre vehetett magának nőt s annyit élvezhette vele a szexet, amennyire csak tárcájából futotta. Ám annak ellenére, hogy egy söpredékbeli korcs számára a kilátás, miszerint ilyesfajta álomvilágban tölthet el egy kis időt valóságos mennyországnak tűnt, a nagyobb öröm talán mégis azon nyakatekert és sötét vágyainak kielégítése volt, hogy Midas őket megvető, gőgös polgárságának egy képviselőjét – lett légyen nő vagy férfi – uralma alatt tarthatta.

Ezenfelül úgy hírlett, hogy a Minos-„gárdában” dolgozó lányok és fiúk szépsége meghaladta a konkurens intézményekét. Azt is emlegették, hogy mind „Pet”-selejtek voltak. Így vagy úgy, de nem lehetett tudni. Mindez nem volt más, mint némi ízelitő azon titkokból, melyek a pletykaterjesztéssel való közkedvelt és alamuszi időtöltést táplálták.

Már ami Rikit illette, a legkevésbé sem tudta érdekelni őt az ezen szóbeszédek mögött álló „igazság”. Ha ennek az éjszakának az eseményei nem terelődtek volna ilyen váratlan irányba, valószínűleg soha nem lépte volna keresztül Minos bejáratának küszöbét.

Sem nem fizetett volna szándékosan szexért. Nem mintha libidója hanyatlófélben lett volna. Végeredményében ha szexről volt szó, Guy-on, a „párzótársán” kívül senki más nem érdekelte Rikit. Ez azóta sem változott, hogy a Bison kinevezett vezérévé vált.

Mielőtt találkozott volna Guy-jal Guardianban, Rikinek volt egy „egyetlenje” – valaki akiről azt hitte, hogy a világ végéig az övé marad, valaki akit védelmezni akart és akit képtelen lett volna elveszíteni. Ám jelenleg nem volt senki ilyen a számára.

És ez volt az, ami miatt szorongatott helyzetben lett volna ha magyarázatot kell adnia arra, miért is alakultak így a dolgok. Képtelen volt elfojtani a belsejében kavargó érzéseket. Érzelmei lassan kicsúsztak az irányítása alól, s ilyen Guardian óta nem történt.

Arról már nem is beszélve, hogy azelőtt még sosem került össze tanagurai Blondie-val. Valóban perverz viccként hatott a számára. Ám bármennyire is szeretett volna nevetni, képtelen volt rá – csak egy rebbenést engedélyezett magának a szája sarkában.

Miután beléptek a szobába, szokás szerint csendben maradtak. Riki leült az ágy szélére; nem tudván, hogy hosszú lábaival mihez kezdjen, Iason a díványra telepedett és hátradőlt, mintha csak arra várna, hogy meglássa mit is fog tenni Riki ezután.

Az megnyalta az ajkát, kényszerdetten és érezve, hogy makacs hallgatásával a Blondie tettre kényszeríti őt. Jó tíz perc telt el úgy, hogy egyikük sem akarta megtenni az első lépést – s ez próbára tette Riki türelmét. Hivalkodó mozdulattal ledobta magáról a ruháit és a takaró alá bújt.

Ám Iason csak egy öntelt és hűvös pillantással illette, s mindössze szemöldöke rándult meg kissé.

-  Hé! Mégis meddig akarsz ott ülni? – emelte fel a hangját Riki ettől még bosszúsabban. – Nem merő szórakozásból jöttem ide, oké? Kezdjünk már hozzá végre.

-  Nálad az a szokás, hogy mikor nem jön össze amit elterveztél, fogod magad és felszedsz valakit, hogy úgy szerezz pénzt? – a férfi összetéveszthetetlen, rideg hangja leplezetlen gúnnyal volt tele. – Pechedre nem vagyok annyira hóbortos, hogy egy magadfajta söpredék korcsra vetemedjek. Ennél jobb tennivalóm is van. Nemcsak kellemetlen, hanem egyenesen zavarbaejtő a próbálkozás, hogy rám erőltess ilyen nem kívánatos hallgatási pénzt.

Riki arcát elfutotta a pír. Ajkai remegtek érezvén, hogy a büszkeségébe tiportak.

Ám aztán a Blondie hozzátette:

-  Másrészről, tán van valami hátsó szándékod?

A dolgok állásának ilyetén kristálytiszta megállapítását hallván ezúttal Riki úgy érezte, hogy arcából kifut a vér. Hátsó szándék? Az egyetlen személy, kinek tetteit hátsó szándékok vezérelték az a Blondie volt, a Blondie, ki merő „szeszélyből” vette le nyakáról a hurkot.

Mondani sem kell, hogy Riki ezt nehezen hihetőnek tartotta. Nem, inkább a gondolat, hogy ő ennek a kifürkészhetetlen és bosszantóan modortalan alaknak a markában volt, volt az, ami igazán felbőszítette. Az, hogy megszopatják és hogy ő mindezt – természetével igencsak ellentétben – „férfimód” csakúgy tűrje, mégjobban feldühítette.

Ha akkor egyszerűen csak fejet hajtott volna a Blondie tekintélye előtt, valószínűleg nem kötött volna ki ebben a helyzetben.

Kivéve azt, hogy Rikinek fogalma nem volt róla mit is jelent „elitnek” lenni egy tanagurai Blondie számára: csak alig tudott volna különbséget tenni a kiváltságos osztályok egy alfa hímje és egy falon lévő lyuk közt. Mindössze egy kölyök volt, aki azért nem félt a forró főzőlaphoz érni, mert még sosem látott olyat.

-  Nos, ha nem vagy beindulva, akkor miért csapódtál mellém? Beszédbe akartál elegyedni egy söpredék korccsal, hogy jobban megismerhessük egymást? Na gyere már és csináljuk! Megmondtam, vagy nem? Én nem tartozom senkinek semmivel – fakadt ki Riki Iasonon vezetve le ingerültségét, anélkül hogy visszafogta volna magát. – A magadfajta jólöltözött alakoknak a leghalványabb fogalma sincsen róla, hogy milyen érzés mikor azok a Gyönyörnegyedbeli zsaruk börtönbe vágnak. Úgy bánnak velünk, mintha csak szemét lennénk. Elcseszed, mire ők nyakoncsípnek és legvalószínűbben át is szabják az arcodat az ökleikkel. Istenesen jól kék-zöldre vernek, aztán a legközelebbi kukába hajítják ami megmaradt belőled.

Már ami Rikit illette, az általa előadott egyes részletek talán mind eltúlzott, másodkézből származó tudás volt, ám a nyomornegyed minden lakója tisztában volt vele, hogy a körbeírt büntetések nem. Nem rendelkezett midasi személyi azonosítóval, s nem volt mit tagadni, már egyedül ennek hiánya elég táptalaj volt ahhoz, hogy az emberi lénynek kijáró, igazságos bánásmódot megtagadják tőle.

-  Annyit láttam, hogy az egy életre elég. Ezért is mondom neked: csak gyere. Adj bele apait, anyait. Végülis nem ti, tanagurai elitalakok járkáltok állónap aranykeretes hirdetőtáblával a hátatokon azzal kérkedve, hogy mennyivel sokkal jobbak vagytok nálunk, hétköznapi embereknél?

Szavainak szarkazmussal adva élt, Riki felvillantott egy nemtörődöm mosolyt.

-  Azt beszélik, hogy a Midasban kikötő kiszolgált ölebek, férfiak és nők egyaránt, bárkinek odatartják a seggüket.

Arról is hallott, hogy az olyan szexboltok voltak ezen Pet-ek számára a lejtő legalján a végállomás, mint amilyen Minos is volt.

-  Szóval gondolom, hogy ha még sose próbáltál flancos, illedelmes árun kívül mást, akkor egy modortalan korcs túlságosan is méltóságodon aluli lenne. Vagy tévedek? – mondta szándékolt provokációval, jobb lábával az ágyneműbe rúgva. – Nekem rendben van. Csak fuss el lábaid közé húzott farokkal. Senki sem lát.

Már-már arroganciával határos pimaszsággal beszélt; ahelyett hogy megtört, férfiasságát vesztett hereként fetrengett volna a hatalmas úr előtt, az iszonyú büszkeség, amit szabadjára eresztett, vadállatként érzett, és egy minden más vágyat legyőző, különösfajta szexuális energiának bizonyult.

Egy pillanat erejéig elég volt ahhoz, hogy tartózkodásából kibillentse a máskülönben rendíthetetlen Blondie-t. Arckifejezése azt tűnt sugallni, hogy „Hűha, ez aztán élénk”.

-  Röviden, azt akarod mondani, hogy ha egy kellemetlen fél adósaként találod magad, a testeddel való számlakiegyenlítést választod?

-  Ez egy mindkét fél számára előnyös módja annak, hogy rendeződjön a tartozás, nem? – mosolygott Riki túlzott önelégültséggel, melytől szája sarka felfelé kunkorodott. – Úgy vélem, hogy ha a söpredék körében ez megfelel, akkor itt is megteszi. Ezért akarom, hogy csináljuk.

Anélkül, hogy hangját felemelte volna Riki átlátszó provokációi hallatán, Iason nyugodt hangnemben válaszolt:

-  Ne felejtsd: te vagy az, aki kikezdtél velem – köpte a szavakat, de máskülönben arcizma sem rándult, önuralmát egészen a legvégsőkig türelmesen megtartva.

S ez volt az, ami miatt Riki teljesen félrenézte a helyzetet és ami miatt elhibázta, hogy megragadja a felszínes jelentés alatt megbújó mélyebb értelmet. Csak a nyomornegyed fojtogató bűzét ismervén, ebben a világban ő volt az igazi ostoba és ennek mégcsak nem is volt igazán tudatában. Figyelmen kívül hagyva a fenyegetést, Riki szúrós tekintettel nézett rá. Senki a kurva életben nem fogja őt túlblöffölni!

De mi volt hazugság? És mi volt igaz? Ha Amoi bolygó „szent” városának, Tanagurának elitjeiről volt szó, a nyomornegyed lakosaiknak, mint amilyen maga Riki is volt, fogalmuk sem lehetett a szóbeszéd és a valóság közti eltérésekről.

Mindazonáltal Riki agyában elfogadott ténnyé vált, hogy a tanagurai elitek hús-vér embereket tettek ölebjükké és divatcikként használták őket, hogy társadalmi rangjukat fitogtassák vele. Nem azért, hogy saját testi vágyaikat kielégítsék, hanem hogy elnézegessék amint buja Pet-jeik egymással játszadoznak – vagy legalábbis így hallotta.

Hím vagy nőstény, nem volt különbség. Az is a fülébe jutott, hogy a bordélyokban összeverődött elhasznált és kiselejtezett ölebek gyakran nimfomániában szenvedtek, mely függőségi állapot az afrodiziákumok állandó használatának következménye volt.

Természetesen Riki mégcsak elképzelni sem tudta, hogy egy tanagurai elit Pet-je hogyan és miként köthetett ki Midasba hajítva, esetleges sorsukról már nem is beszélve. A kérdés nem érdekelte és sose törődött vele annyit, hogy utánajárjon. Mindig is úgy hitte, hogy értelmetlenség lett volna elvárni a humanoidoktól, hogy megértsék az emberi psziché és az emberi érzelmek komplexitását.

Iason csúfondáros szavainak értelmében Riki nem kívánatos hallgatási pénzt próbált rátukmálni. Ám a fiú vágyának egy jól körülhatárolható része, hogy saját testével fizesse vissza őt, eme mesterséges emberszerű lény teste iránt érzett őszinte kíváncsiságból eredt.

Az agy kémiájának és biológiájának területén végzett fejlesztéssekkel egyetemben, melyek az emberi intelligenciát a határokig repítették, ott volt az örökké fiatal test vonzereje. Riki csak feltételezni tudta, hogy a „Szépség eme istenei” – a Blondie-k, kik másokban akkora irigységet és félelmet ébreszettek – a szexandroidokéval azonos hiperműködéssel büszkélkedhettek.

A tényállás az volt, hogy bár egész Minosig ráncigálta Iasont, még mindig táplált kétségeket. Mint elsősorban például azzal kapcsolatban, hogy egy ilyen kifinomult ízléssel rendelkező tanagurai Blondie vajon lefeküdne-e egy söpredék korccsal. És hogy vajon, mégha meg is fektetné őt, elégedett lenne-e. Riki korábban egyszerűen nem gondolta végig a dolgokat.

Ám hamár idáig eljött, mindegy hogy hogy alakul, nincs többé visszaút. Komoly, végérvényes játszmát játszott.

Minden kifinomult eleganciájával, Iason megközelítette a dacos Rikit. S mégis, az nem fogta vissza maró megjegyzését:

-  Te aztán tényleg finom mestermunka vagy. Ha zavarba hozna, hogy lámpafénynél vetkőzz, csak kapcsold le a villanyt.

-  Mit szólnál egy kis előzeteshez kezdésnek? Csak megerősítésképp, hogy ezzel a kis légyottal nem az időmet vesztegetem.

-  Most mit nagyzol nekem itt ez a seggfej? – dohogott Riki alig hallhatóan, de azért engedett a kérésnek.

Kikelt az ágyból és vonakodva a falnak támaszkodott, testét ezzel teljes egészében felfedve Iason tekintete előtt.

Habár még a hirtelen megnyúlás időszakának csak a felénél járt, s annak is inkább az esetlen oldalán, meztelen alakja erőteljes, mégis hajlékony test kidolgozott izmait tárta a férfi elé.

Ezenfelül, ehhez még bármely leírásnak azt is hozzá kell tennie, hogy ez a vadóc kölyök a söpredék körében, mindenféle fegyelem vagy ellenőrzés nélkül nőtt fel. De hogy Riki teste vajon felért-e Iason esztétikai érzékének standardjaihoz – mely a legmagasabb szintű ölebekhez szokott –  vagy sem, az már más kérdés volt.

Hűvös pillantása végigfutott Riki meztelen bőrén. A Blondie tekintete nem volt sem visszataszítóan színtelen, sem kellemetlenül vizenyős, de lüktető forróságot sem érzett tőle Riki a combjai közt. Talán ezért lehetett, s nem a vizuális molesztálás ostroma miatt, hogy olyan érzése volt tőle, mintha penge metsző élével cirógatták volna a lágyékát.

Kemény, hideg és sima acélból kovácsolt pengéével. És nagyon élessel. Már magától a gondolattól libabőrös lett.

-  Nos, átmegyek a vizsgán? – kérdezte végbemenőkig szemtelen pimaszsággal, melyet provokatív vággyal átitatott hangnemben adott elő.

-  Jó arányok. A Diaz hárem tenyészetéhez megfelelők. Feltéve, hogy képes vagy megállni egyhelyben és csukva tartani a szádat.

Riki nem volt biztos benne miért is lenne egy tanagurai Blondie-nak tudomása ilyen információról, de máskülönben nem vette magára a megjegyzést.

-  Ez rád is érvényes. Csak fogd be azt az átkozott szádat, s a Ruska Klub sztárja labdába sem rúghat melletted. Arról már nem is beszélve, hogy ha az ott lenn méret és merevség terén felveszi a versenyt az arcoddal... de persze csak akkor, ha megvan a technikád és a kitartásod ahhoz, hogy egyfolytában felállva tartsd, és újra meg újra elélveztesd a nagyközönséget.

-  Nagyon jól informáltnak tűnsz.

-  Hát, a mindenféle szart se érő pletyka nélkül az élet a nyomornegyedben nagyon is rohadtul unalmas lenne ahhoz, hogy elviseljük...

Riki szokatlanul beszédes hangulatban találta magát. A fagyos tekintetre válaszul, mely mintha hatalmas magasságokból hullott volna rá, kihívó kézmozdulatot tett, még a Iason hűvös hangját mindörökkön átható mindenható felsőbbrendűség sem félemlítette meg.

Álla vakmerően ösztönző mozdulata ellenére, Riki előadása időnként váratlanul meg-megakadt ahogy a Blondie a korcs által kínáltak értékét vitatta. Az csak természetes, hogy átnézi, hogy végigtapogatja az árut, igen, hisz Iason ide-oda kóborló ujjai egy rövid pillanatra megpendítették a fiú érzékeinek húrjait.

Nemcsak képzelődött. Sem vérének lüktetését az ereiben, melyet egy másodperccel korábban egyáltalán nem érzett. Sem a pánik gyorsan tovasikló indáit. Annyira azért nem volt tapasztalatlan. Nem állt szándékában a szemérmest és a szégyenlőst játszani, sem másnak vagy többnek mutatni magát, mint ami és amennyi valójában volt.

Sőt, szívében a nyugtalanság inkább azt súgta: Ennek nem így kéne történnie!

Riki tudta, hogy hol található a mámor kútfője. Képtelen lett volna megmondani, hogy szexuális élete mennyire ért fel másokéval, de Guy-jal, a párzótársával semmi értelemben nem szenvedett hiányt benne. Arról már nem is beszélve, hogy nem szégyellt hangosan felkiáltani és kedvét lelni az élvezetben.

Iason ujjának hegyével – és rideg hatékonysággal – kikereste a gyönyör ama rejtett helyét, még mindig magán viselve azt a selyemkesztyűhöz hasonlatos valamit. Riki kezdetben felháborodott és megsértődött. Hé, csak nem fogom hagyni, hogy ez a faszfej valamifajta kétlábon járó baktériumtenyészetként kezeljen egy söpredék korcsot?

Iason ujjai keresztülsikottak Riki bőrén, lépésről-lépésre merítve ki minden fölös energiát, melyet az haragos rosszallásaihoz tartogatott. Ez az égető érzés csak nehezen lett volna körbeírható.

Habár másmilyen.

Milyen értelemben másmilyen?

Nem, nem úgy.

Akkor hogy?

Ajkait szorosan összeszorítva, egy röpke pillanatra zavart érzett, nem tudván hogy mit, hol és hogyan tagadja le a belőle feltörő személyes hajlandóságot...

Iason hüvelykével lágyan masszírozta Riki mellbimbóját, ezzel minden átmenet nélkül, hirtelen megakasztva a fiú lélegzetét. Lassan, kérlelhetetlenül a lüktető, fájdalmasan szívsajdító izgalom...

A kesztyűs kéz által nyomást gyakorló ujjbegy ritmusos simogatása intenzívebbé vált – egy teljes egészében eltérő érzés, mely összezavarta Riki érzékeit. Perverzmód felkorbácsolva, a fiú mellbimbói megduzzadtak és megkeményedtek.

Iason másik keze lazán lefelé suhant a gerincén feszes fenekét súrolva, majd becsúszott a combjai közé.

Riki összerezzent.

Ugyanabban a pillanatban azok a kimondhatatlan érzések vibrálni kezdtek az alsófelében. Arra a vágyára utalván, hogy gúnyt űzzön ebből a félig öntudatlan reakcióból, Iason átölelte és a falhoz szorította Rikit, szétfeszítve annak combjait ahogy saját lábait szétnyitotta.

Mozdulatlanságból akcióba.

Abban a pillanatban Riki váratlan és hihetetlen változáson ment keresztül, mintha csak megnyomtak volna benne valami kapcsolót, ezzel szívéből hirtelen heves véráramot indítva száguldó útjára.

Visszanyelte a szavait és ellenszegült. Hátán a fal fagyos hidege közelről sem volt annyira sokkoló mint az, hogy képtelen volt megmozdulni, mivel kezeit a férfi könnyedén hátrafogva tartotta.

S ekkor egy másfajta borzongás futott végig az egész testén. Szorosan Riki combjai közé fogva, mintha csak az ilyeténmód feltárt gyümölcs beértségének állapotát akarná ellenőrizni, Iason térde előre-hátra ringott. A határozatlan, lüktető gyönyör a fiút csak mégjobban tudatára ébresztette a fokozott ingerlésnek.

Ahogy izgalma nőtt, Riki ágyéka felfelé döfött. Valószínűleg nem lehetett a kölcsönös megelégedés szempontjából gondolni erre az előjátékra. Mivel kedve ellen való volt a dörgölődzés egyoldalú természete, a fiú megpróbált nem tudomást venni róla. Lassan de biztosan, Iason rákényszerítette Riki tudatát, hogy teljes mértékben tisztánlássa az ő rendületlen szilárdságát.

Lábujjhegyre emelkedvén azon igyekezetében, hogy a Blondie térdét meglovagolja, Riki majd beleszőtte húsát a falszerkezetbe. Iason még át is kulcsolta a derekát, és a fiú feje fölé emelte a karjait, a falhoz szorítva őket.

Hihetetlenül esetlen és félszeg póz volt. Ekkor ébredvén rá, hogy meglepően engedelmesen viselkedik, Riki az ajkába harapott. Tekintélyt követelő személyének hideg súlyával nézve le rá, Iason olyan ujjakkal csípett bele Riki felmeredő bal mellbimbójába, melyek szívverésével összefonódni tűntek. A dobbanások a puha, hűvös anyagon keresztül hevesen égő lázat ébresztettek a fiú bőrében. Nem a képzelete játszott vele. Iason felhagyott bimbója pedzegetésével, s ujját gyengéden Riki húsába vájva játszadozni kezdett vele.

A fiú combjának belső oldala hirtelen lassan sodródó hullám módjára hullámzani kezdett. Mintha csak incselkedni akarna vele, mintha csak be akarná csapni, a férfi körkörös mozgással nyomta le a kicsúcsosodó hegyet. Már önmagában ez őrült hajszába űzte Riki szívverését, kéjes ritmussal kalapálva bal mellkasában.

Noha gyengéd volt, a szívét markába kaparintó gyengéd cirógatás nem szűnt. S ekkor az eddig figyelmen kívül hagyott jobb mellbimbó gyorsan megkeményedett, minek következtében Riki önkéntelenül is felkiáltott.

Mindkét bimbója szúró intenzitással lüktetett. Mind beljebb és beljebb, a gyönyör mindegyre szűkülő hullámai végül a torka köré csavarodtak és csípőjét könyörtelen tűzzel árasztották el.

-  Ha... ha... ha... – fojtotta vissza Riki az artikulálatlan nyögéseket.

Alig tudta elhinni, hogy már kizárólag a mellbimbóival való manipulálás a határmezsgyéig taszíthatta. A gyönyör leküzdhetetlen hullámai nem adták jelét, hogy csitulnának. A szüntelenül növekvő forróság árja felfutott a gerincén.

A hegyből csepegő előspermától síkos-csuszamos hímtagjának kemény íve...

-  Aaaaaah..

...ebben a pillanatban, féktelen lihegésétől kísérve, egyetlen, mindent széthasító robbanással kitört. A mámor mint elektromos szikrák ívelt keresztül szemgolyói hátsó oldalán.

S mégis, az egész a szégyen egy eleddig még sohasem ízlelt fokának tanújeleként hatott.

Lefogott karjai vonaglottak és remegtek, lábai képtelenek voltak támpontot találni a földön. Egy rakás zilált, szedett-vedett romhalmaz volt, kifeszítve mintha kínpadon lett volna. Habár egyetlen kézzel tartotta csak Rikit szorosan a falhoz, Iason nem hagyta, hogy az a padlóra omoljon. A megszégyenülés égetett.

A fiú összeszorította a fogait. Akaratereje pattanásig feszült és száguldó érverése lassan elcsitult. Semmit nem tehetett annak érdekében, hogy megszabadulhasson a szájában feltoluló keserű epétől. Mintha csak Riki már amúgyis fesledező önérzetét akarná megtörni, Iason csipkelődve így szólt:

-  Ilyen gyorsan elélvezni, ez büszkélkedésre semmi esetre sem ad okot.

A fiúnak nem volt egyetlen egyszerű kifogása sem, amit az orra alá dörgölt megaláztatás ellenében felhozhatott volna. Fejét lógatva és az elméjében kavargó gondolatai közepette képtelen volt akár egyetlen szóval is visszaválaszolni.

Az ereiben forrongó vér megalázottságát élénken hírdette, s ő nem tehetett mást, minthogy az ajkait harapdálja míg a hús remegni nem kezdett és ki nem fehéredett.

-  Eressz el.

Ám Iason nem lazított a Riki csuklójába markoló ujjakon. Távolról sem.

-  Mi? Te tényleg egy ilyen szánalmas teljesítménnyel szándékoztad elintézni a dolgot?

A feje fölül lágyan aláhulló hang hűvösen szegezte neki a valóságot.

-  Azt akarod mondani, hogy szart sem érek? – kérdezett vissza Riki, most először ismervén meg a fájdalmat, mely még a közömbös lenézés szavaiban is ott rejlett.

A hollósötét hajat megragadva és hátraszegve a fiú fejét, Iason egyenesen Riki szénfekete szemébe nézett.

-  Te vagy az, aki ezt a kínos módját választottad annak, hogy megvásárold a hallgatásomat. Túlságosan sok lenne azt kérni, hogy a fizetség mértéke arányban legyen az árral?

Igényeit úgy tartotta fenn, mintha valami olyanhoz ragaszkodott volna, ami jognál fogva az övé volt.

-  Ezzel meg mire akarsz kilyukadni? Csaknem egy kis hárembeli „ó”-zásra és „áh”-zásra vágysz? Az nem olyan technika, ami után mi, nyomornegyedbeli korcsok két kézzel kapkodunk.

-  Nos, valóban megfelelőképp érzékenynek látszol anélkül is. Nincs semmi rossz abban, ha nagynéha próbára tesszük azokat a hangszálakat ott a torkodban.

-  Heh, te aztán szépen el vagy szállva magadtól.

Riki makacsul vágott vissza, bár ezen a ponton már tudta, hogy a nyilak sosem fognak célbatalálni. Iason tárgyilagosan száraz beszédmodora világossá tette, hogy minden viccet félretéve, nem túlzott. Riki ennek a ténynek a kemény igazságát már saját személyes kárán megtanulta.

Nem. Az ahogy bebizonyította, hogy nemcsak a szája jár, túlment egy nagyokosén. Rikit kirázta tőle a hideg. Mostmár sajnálta, hogy oly provokálóan és gúnyosan viselkedett Iasonnal.

-  A nyomornegyed szemetét ugyanabban a bánásmódban kegyeskedem részesíteni, mint egy tanagurai ölebet. És te még mindig nem örülsz? – ezafajta lekezelő beszéd önmagában véve nem volt ellenszenves, s a fiú még sosem látott azelőtt senkit, akihez ennyire tökéletesen illett volna.

Hovatovább, bizonyos értelemben valahogy a Riki egója és valós kiléte közti érzelmi határokat szaggatta.

-  Ebben az esetben mi lenne, ha legalább levennéd a ruhádat?

Rikivel ellentétben, ki azonkívül hogy anyaszült meztelen volt még egy visszatetsző orgazmusra is rá lett kényszerítve, Iason mégcsak azzal sem vesződött, hogy a kesztyűit levegye.

-  Miért kellene levetkőznöm ahhoz, hogy egy neveletlen, keményfejű korcsot megfegyelmezzek? – húzta az ajkát kaján félmosolyra.

Olyan érzés volt, mintha oly kemény pofont kapott volna, melytől hátratántorodik, s elakadt a lélegzete.

-  Ne értsd félre, korcs. Te vagy a hallgatásomért cserébe oly idétlenül rámtukmált jutalom. Tehát tégy ahogy mondom és csak kiabálj nekem, s akkor kvittek leszünk. Semmi több.

Iason sugárzóan gyönyörű volt és ott állt közvetlenül előtte. Riki anélkül szegezte rá fekete tekintetét a szépség eme mindent elbűvülő megtestesülésére, hogy egyet pislantott volna.

-  Ez a seggfej meg mi...?

De tűzben égő agyának és romlott, velejéig rothadó sértett önérzetének ellenére a fiú végre felfogta, hogy a legkisebb mértékben sem lesz képes kivédeni Iason hűvös pillantásának dárdáit. Ez egy messzemenőkig lehangoló felfedezés volt. Már az elejétől fogva két teljesen különböző szerepbe lettek beosztva.

Csak most jött rá erre. Meleg Vájat királyának megzabolázhatatlan szelleme képtelen volt álarc alá rejteni a tényt, hogy – legfőképp ehhez az elit Blondie-hoz viszonyítva – senki nem volt. A világ többfajta embert foglalt magában, mint amennyit az ő agya kiismerhetett, s ebben a pillanatban jobban érezte ennek igazságát, mint azelőtt bármikor.

Annak ellenére, hogy már sokmindent megbánt az életben, felhergelt és ádáz akaratereje megmaradt; mondjuk soha nem is várta meg, hogy jöjjenek s, nagy rúgkapalás meg visítozás közepette, azt darabjaiban kitépkedjék belőle. Sem nem tűnt fel neki az, hogy a Iason-féle „szeszély” csak tovább szilárdított kompromisszumot nem ismerő, önmagát soha meg nem adó hozzáállásán.

S talán annak hatására, hogy hosszú idő után először került olyan játékszer a kezei közé, mely visszaválaszolt neki, Iasonban olyfokú kíváncsiság kélt, mely kevéssé vallott rá. Bárhogy is legyen, a Blondie-nak már szándékában állt  – félkomolyan tán – Riki makacs önérzetének gyökerét kiszakítani.

Nem lévén ezen szándékok tudatában, Riki Iason jelenlétének erős és csábitó hálójának csapdájába esett. A Blondie a tudatlanság egy hasonló állapotában választotta ezt az utat, a kuriózumtól elbűvölve, mely Riki volt.

Mialatt hidegen állta a merő tekintetet, Iason Riki árnyék borította lágyéka felé csúsztatta az ujját. Nem azon a hamisan ígéretes módon, mint az előbb, hanem határozott lényegretöréssel – habozás nélkül söpörte félre Riki ernyedt hímvesszejét. Tenyerével és ujjainak hegyével kitapogatta a két golyót. A dédelgetés, mely szerető cirógatás helyett inkább egy rutin manuális vizsgálathoz állt közelebb, zavarba ejtette a fiút.

A férfi, mintha csak egyenesen Riki érzéseinek közepébe látna, mindössze szája szélével elmosolyodott. Ez a fajta mosoly émelyítő érzékiségnek nyomát sem mutatta. Remekbe szabott, ám fagyos volt, melytől végigfutott a borzongás a fiú hátán.

Ebben a pillanatban Riki tudta, hogy a tanagurai Blondie-k még magánál az ördögnél is hitványabb vonásokkal rendelkező,  rendíthetetlen zsarnokok voltak.

Nem sokkal később a néma szoba megint a fiú szaggatott lélegzetének hullámaival telt meg. A levegő, párás és állott, édes és vággyal teli nyögésektől reszketett. A tiltakozás nélkül átélt gyönyörből születő sötét testi vágyak végtagjaik környékén tekeregtek-kígyóztak emerre, amarra.

Elképzelése sem volt róla, hogy ez meddig mehetett így. Iason karjaiba zárva, Riki hirtelen bömböléssel határos hangon kiáltott fel:

-  E-elég volt!

Légzése nehézkes volt, szavait különös erő hatotta át. Az ágyékát átjáró édesen lüktető zsibbadtság kiemelte hangjának durva nyerseségét, az ajkát elhagyó hangokat újra meg újra ismétlődő, néha-néha megszakadó, művészietlen akkordokkal töltve meg.

-  Én... én... nem... holmi... játékszer... vagyok! – köpte.

Majd, mintha torkában akadt volna a lélegzet, légcsöve és ajkai összerándultak.

-  Ghhh....

Egy átható és csiklandós érzés, mely elég erős volt ahhoz, hogy kiáltani vagy nyögni akarjon tőle. Riki azelőtt sohasem tapasztalt ekkora gyönyört, mely úgy égette a koponyája belsejét, mintha agytörzse lángra kapott volna.

Ha a Guy-jal gyakorolt szex a „normális” tökéletes definiciójának felelt meg, akkor a Iason egyoldalú izgatásában való végtelen vergődés valami olyasfajta fájdalomnak érzett, mintha idegeit meztelenre vetkőztették s kegyetlenül megkorbácsolták volna. Egyenlőmértékben volt érzéki és profán.

Riki Iason karjaiba kapaszkodott, körmei annak húsába vájtak.

Ám a gyönyör trillázó húrja egyre csak szorosabbá vált és nem akart szűnni. Iason ujjainak erős satuja meghiúsított minden belső késztetést, hogy ejakuláljon. Riki készséges és kitörésre kész vesszeje csak elősperma mohó cseppjeit volt képes gyöngyözni, anélkül hogy elérhette volna a megkönnyebbülést.

Egy ujját a fiú fenekébe feldugva tartván, Iason a markában tudta Rikit. A két féltek közti repedésben megbújó rügyet, melyet Guy ujjaival és nyelvével mindig türelmesen bontogatott ki, a Blondie kizárólag Riki előspermájának sikosító krémjével tárta fel irgalmatlanul.

A beléerőszakolt ujj által megtévesztvén, a heves undor és a szúró, éles fájdalom tovatűntek.

-  S itt találnánk gyönyöröd forrását?

Ha egy férfi nemi vágyának szimbólumát felálló hímtagja jelenti, akkor annak az élvezetnek a gyökere a végbélben rejtőző prosztata volt. Fék nélküli sulykolása távol állt a kellemestől. A férfi természetének ezafajta önmaga ellen fordítása kínzáshoz volt hasonlatos.

Iason azért élvezni látszott a görcsös rohamok okozását, melyek Riki torkából annak fejébe tolultak s melyek hatására a fiú egész teste zihálástól rázkódott.

Nincs abban semmi rossz, ha tényleg próbára tesszük azokat a hangszálakat ott a torkodban.

Riki képtelen volt elhinni, hogy azok a szavak egyszerűen Iason felsőbbrendűségi komplexusának termékei lettek volna. Bár talán azt az undort tükrözték, amit az elitek – mesterséges testükkel – a hús-vér születésű emberek iránt éreztek. Iason olyannyira lankadatlanul és hozzáértőn kínozta a fogságában lévő korcsot, hogy annak ilyen és ehhez hasonlatos gondolatok kezdtek szöget ütni a fejébe.

Riki el akart élvezni. De nem tudott. S ami még rosszabb, az ingerlés változatlanul folytatódott, nemzőszerve tovább perzselődött. Lábfeje görcsösen rázkódott, s a görcsök felfutottak a hátgerincén.

Iason ezekkel az alapvető férfi-impulzusokkal játszadozott, addig izgatván a hím szexuális vágyakat, míg a fiú már képtelen volt többet elviselni. Miután ily kegyetlenül megtagadták tőle, hogy arról a csúcsról leereszkedhessen, Riki hangja majdnem könnyekben tört ki:

-  Engedj... elélvezni... Kérlek... Szakítsd... félbe... a rejszolásom...

Ha valaki újra meg újra ismételten fejbeverte volna, azt fogait összeszorítva el tudta volna viselni. Ha könyörtelenül hátbaszúrták volna, legalább dacos szavakat köpködhetett volna. Ám a belsejét égető heves agónia már felőrölte az idegeit. A vágynak, hogy ejakulálhasson, a legalapvetőbb férfiösztön lévén, szükségszerűen mindenekfelett győzedelmeskednie kellett.

Muszáj elmennem!

Remegő szájszéllel, reszkető ujjheggyel és megkínzott testtel esedezett az ügy érdekében. Szégyen- vagy méltóságérzet nélkül. Újra meg újra.

S mikor így tett, Iason végre megszabadította őt. Talán mert már kedvérevalóan eleget csúfolódott a fiúval, vagy mert érdeklődését vesztette az emberi játékszer iránt miután oly gyönyörűen könyörgésre bírta Rikit.

Pontosan az, ami után epekedett. Önérzete és akarata félretaszítva, végre megkapta ami után áhítozott: a megkönnyebbülést.

S mégis, remegő ajkairól nem kéjes nyögések, hanem megkönnyebbült sóhajok sora szállt fel. Zsigereiben, agyának legmélyén, kisajtoltság érzése lett úrrá rajta miután az őrjöngő mámor félresöprődött.. Amint Iason elegendte, azonnal összerogyott mintha csak maga a lelke merült és aludt volna ki.

A jeges tekintet parancsoló magasságból nézett le rá. Mintha csak most jutott volna eszébe, a Blondie letépte spermától maszatos kesztyűjét és a szemetesbe dobta. Szájának széle enyhén felkanyarodott. Zsebéből egy érmét vett elő, s Riki lába elé hajította.

-  És itt a visszajáró. A hallgatási pénzből. Igazad van. Ne legyen se kölcsönkérő, se kölcsönadó.

Miközben mellkasa hevesen le-fel emelkedett, a fiú zsibbadt nyelvével többször is megnyalta az ajkát. Lábát apró, vonagló rángások rázták. Miután még ahhoz is hiánzyott belőle az erő, hogy intim testrészeit eltakarja, a feleseléshez sem maradt semmi.

Riki még azután is alig mozdult, hogy Iason, anélkül hogy akár egyszer is visszapillantott volna, elhagyta a szobát. Olyan volt, mint valami kivert, gyáva kutya.

Öt perc. Tíz. Csak a haszontalan, hervatag idő múlt. Riki végül mordult egyet és felült. Tekintete az érmére hullt. Nem tudta, hogy igazából mit is nézett, csak azt, hogy az érme aranyból volt s felületére címert vagy pecsétet jelző mértani formát nyomtak.

Összeszorította a fogát és egy pillanat alatt megragadta.

-  Mi a franc? – dörmögte miközben ingatagon feltápászkodott. – Szóval ez lett volna egy tanagurai Blondie...

Ezeken a szavakon rágódva megrázta az öklét, keze szorosan markolta az érmét.

-  A seggfej!

Egy tanagurai Blondie és egy nyomornegyedbeli korcs – mint két párhuzamos vonal, melyek sosem keresztezik egymást. Riki immár tudta, hogy életük olyan szakadékot lépett át, melyet lehetetlen lett volna áthidalni. Minthogy még be sem mutatkoztak egymásnak, a feszélyezettség nehéz, kellemtlen érzése megmaradt.

A szó legszorosabb értelmében, Iason és Riki számára ez volt a kezdet.